Tegnap nagy rali bontakozott ki az amerikai tőzsdéken, és a Hálaadás hete van, ami hagyományosan erős a tőzsdéken. Ma az amerikai piacon rontott a hangulaton a vártnál rosszabb heti munkanélküliségi adat, de az S&P 500 és a Dow esése mellett a Nasdaq emelkedett.
58 millió fölé emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma a világon és több mint 1,38 millió ember vesztette eddig életét a betegségtől a Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai szerint. Az Egyesült Államokban, amely az első helyen áll mind a fertőzések, mind a halálozások számát tekintve, több mint 12 millió esetet és közel 256 ezer áldozatot tartanak nyilván. Hírek a koronavírusról percről percre.
57,5 millió főre nőtt a világon a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma szombat reggelre a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint és már több mint 1,37 millió halálos áldozatot követelt a vírus. Az Egyesült Államok jegyzi a legtöbb fertőzöttet, közel 12 millió főt, India követi a sorban, több mint 9 millióval, Brazília pedig a harmadik 6 millió feletti esetszámmal. Összegyűjtöttük a legfontosabb híreket a koronavírusról percről percre.
Az amerikai vezető részvényindexek folytatták hétfő óta tartó esésüket és mínuszban voltak estig, magyar idő szerint 8 körül azonban az S&P is visszajött, és a Dow is ledolgozott valamennyít a mínuzsból, végül mindhárom vezető index pluszban zárt. Európában továbbra is többnyire mínuszban zártak a tőzsdék, de az esés jellemzően 1 százalékon belüli. A hangulatot a koronavírus-járvány kedvezőtlen alakulása és a növekvő esetszámok befolyásolják, amit a hatékony oltóanyagokkal kapcsolatban érkező újabb hírek sem tudnak javítani. Főleg a ciklikus vállalatok, a légitársaságok, az olajtársaságok részvényei esnek. A BUX index 0,52 százalékos mínuszban fejezte be a napot, de néhány kisebb részvény, mint a Masterplast vagy a 4iG kifejezetten jól teljesített.
A tegnapi rali után oldalazást látunk Európában, a fontosabb indexek mérskelt elmozdulásokat mutatnak. Az amerikai piacon a nyitáshoz közeldve romlott a hangulat, mindhárom nagy index mínuszban nyitott. A magyar piacon s BUX oldalazik, az OTP árfolyama emelkedik, a Mol árfolyama csökken a záráshoz közeledve.
A vezető amerikai részvényindexek közül eséssel nyitott a Dow Jones és az S&P 500 is, míg a Nasdaq emelkedett a kereskedés kezdete után. A piaci szereplők újabb részletekre várnak a hatékony koronavírus-vakcinával kapcsolatban, illetve a héten eddig gyengén teljesítő technológiai és otthonmaradós részvények felfelé korrigálnak. Az európai tőzsdék mínuszban kezdték a napot, a vezető részvényindexek közül esett a DAX, a CAC és a FTSE is, alulteljesítő a magyar BUX Index. Szektorszinten a nagybankok papírjai határozzák meg a borongós hangulatot. Az amerikai részvények is mínuszban zártak.
A tegnapi nap legfontosabb híre, hogy közzétette klinikai teszteredményeit a Pfizer, melyben a koronavírus vakcinája 90 százalékos hatékonyságot mutatott. A tőzsdék hevesen reagáltak, az európai és amerikai piacok is óriásit emelkedtek. Ma azonban már inkább az iránykeresés volt a jellemző, az európai idexek vegyesen teljesítettek és az amerikai indexek is felemás elmozdulásokkal zártak.
Az amerikai elnökválasztás napján világszerte jó hangulat uralkodott a tőzsdéken, a vezető amerikai és európai részvényindexek is raliztak, az urnazárás után pedig folytatódott az emelkedés. Előzetesen Joe Biden győzelmét valószínűsítették a közvéleménykutatások, ám már hajnali 3 óra körül látszott, hogy nem teljesen az történik, mint amit előre prognosztizáltak. A tőzsdék és a határidős piacok hevesen reagáltak, előbb felfelé, majd lefele indultak, nagy volt a volatilitás. Hajnalban úgy tűnt, hogy Trump az esélyesebb, de a csatatér államokban fej-fej mellett áll a két elnökjelölt. Nagy a bizonytalanság, de Biden esélyeinek a növekedésével a részvénypiaci befektetők egyre magabiztosabban vásárolnak, különösen annak tudatában, hogy a vállalatok számára kedvezőtlen elsöprő demokrata győzelem elmaradt. Ritka nagy rali bontakozott ki végül.
Tegnap emelkedni tudtak az amerikai tőzsdék, és az emelkedés átragadt az ázsiai piacokra is. A nap legfontosabb eseménye az amerikai elnökválasztás, a versenyben jelenleg Biden győzelmét árazza a piac. Az európai tőzsdék pluszban nyitottak, és mindhárom nagy amerikai index emelkedett a nyitásban, és a jó hangulat kitartott egész nap, masszív pluszban zártak az indexek.
A vezető amerikai részvényindexek a tegnapi nagyobb esés után ma emelkedéssel nyitottak, ebben szerepet játszik a heti új segélykérelmek kedvező alakulása, március óta nem volt ilyen alacsony a számuk. Másrészt a harmadik negyedéves GDP adatok is pozitív meglepetést okoztak, évesített alapon 33,1 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság. A jobb tengerentúli hangulat pedig kissé feljebb húzta az európai részvényindexeket is, de a koronavírus-járvány súlyosbodása továbbra is rányomja a bélyegét a tőzsdei teljesítményekre.
Ismét csúnya esést látunk a tőzsdéken, amely elsősorban annak tudható be, hogy a járványhelyzet egyre súlyosabb Európában és az Egyesült Államokban is. Németországban szigorú korlátozásokról döntött a kormány, az európai és az amerikai tőzsdék is nagyot estek ma.
Az ázsiai tőzsdéken mérsékelt emelkedést láttunk szerdán, de az európai piacnyitásra elromlott a hangulat. A vezető indexek a nyitástól távolodva egyre lejjebb kerülnek Európában, azonban az amerikai piacoknem reagáltak eséssel az európai hírekre. A tengerentúlon a piaci hangulatot ma valószinűleg a Fed Bézs könyv este 8-as megjelenése, és a további stimulushírek fogják meghatározni.
A tengerentúli piacokon kirobbanó volt a hangulat hétfőn, mindhárom meghatározó tőzsde emelkedett: a Dow Jones 1 százalékkal, az S&P 500 értéke 1,6 százalékkal, míg a Nasdaq közel 2,6 százalékkal került feljebb a múlt pénteki záráshoz képest. A technológiai vállalatokat tömörítő részvényindex kiugró teljesítményében fontos szerepet játszott az Apple megállíthatatlan szárnyalása is, a vállalat árfolyama több, mint 6 százalékot erősödött az új iPhone holnapi bemutatója előtt.
36,16 millióra nőtt ma reggelre a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma a világban és már 1,06 millió áldozatot szedett a járvány – derül ki a Johns Hopkins Egyetem friss adataiból. A V4-országokban rekordra ugrott a fertőzések száma, Európában több helyen komolyabb szigorításokat vezetnek be.
Az ázsiai tőzsdéken nyugodt kereskedés folyt ma reggelre, az európai piacok mérsékelt csökkenést mutatnak. Az Egyesült Államokban a stimulus tárgyalások ellenére is emelkednek a piacok, mert Trump kilátásba helyezett egy 25 milliárd dolláros csomagot a légitársaságok, míg 135 dollárt a kiskereskedelmi vállalatoknak.
A mérsékelten kedvező európai és amerikai részvénypiaci hangulatot kedd este az a bejelentés rontotta el jelentősen, hogy Donald Trump amerikai elnök lefújta a Demokrata Párttal a további egyeztetéseket a költségvetési élénkítő csomagról a november 3-i elnökválasztások előtt. Szerinte a gazdaság jól teljesít, szépen jön vissza a válságból, és így nincs is annyira szükség arra, hogy engedjenek a republikánusok a demokratáknak, helyette a Legfelsőbb Bíróság megüresedett posztjának betöltésével kell foglalkoznia a vezető republikánusoknak. A hírre másfél százalék körüli mínuszba estek a vezető amerikai indexek, így napon belül bőven 2% feletti esést mutattak és a végére sem tudtak szépíteni.
Az elmúlt napok emelkedése után tegnap mérsékelten estek a vezető amerikai részvényindexek, a befektetők egy része profitot realizált a hét egyik legfontosabb eseménye, az amerikai elnökválasztási vita előtt. A délelőtti kereskedésben még esést láthattunk a botrányos vita után,délutánra határozottan javult a hangulat, Steven Mnuchin pozítivan nyilatkozott a stimulussal kapcsolatban, a jó hangulat Európára is átragadt, az indexek pluszba fordultak. A pozitív hangulat a tengerentúlon kitartott az esti órákban is, zárás előtt fél órával azonban elfogytak a pluszok, de egy utolsó lendülettel midhárom index visszajött.
A tegnapi nagy rali után a mai kereskedésben Ázsiában vegyes volt a hangulat, inkább oldalazást láttunk, az indexek megpihentek a nagy emelkedés után. A BUX a nyitás után lefelé vette az irányt, az index mérsékelt esése mellett az OTP lejjebb került. A nyitás után az európai indexek lejjebb kerültek, a német DAX 0,7 százalékkal gyengült, de a nyugat-európai indexek mindegyike 0,5-1 százalék eséseket mutatnak. A tengerentúlon is negatívban zártak a vezető indexek.
Már a kora reggeli órákban is rossz volt a hangulat a tőzsdéken.Ázsia esett, a DAX közel 1 százalékos mínuszban nyitott,kora délutánra kissé javult a hangulat, de mostanra a vezető európai indexek 0,7-1,3 százalék közti csökkenést mutatnak. A tengerentúlon az indexek a nyitásban 0,6-1.2 százalékkal kerültek lejjebb, majd hirtelen felpattanás után tegnapi záróértékük felett maradtak. A BUX közel 1,9 százalékkal került lejjebb, a Mol végül 4,08 százalékkal 1552 forinton, míg az OTP 2,2 százalék csökkenés után 8880 forinton zárt.
A tengerentúlon a vegyes mozgásokat követően egyelőre pluszban tartózkodnak a főbb részvényindexek. A Tesla kifejezetten rosszul teljesít, 4 százalékos mínuszban van. Az európai indexek kifejezetten jó napon vannak túl ezzel szemben: a DAX 0,7 százalékot emelkedett, de ma a BUX-nak is sikerült feljebb mennie 0,23 százalékot, annak ellenére, hogy az OTP esett 1,5 százalékot. Az európai olajipari cégek ma remekül teljesítettek, köztük a Mol is, amely 2,25 százalékot emelkedett ma.